Mi is az áldás? Mit,kit lehet megáldani?

Mi is az áldás? Mit,kit lehet megáldani?

Mindent. Személyt, állatot, növényt, tárgyakat, bármely helyzet.

Az áldás többféle lehet. Kérhetjük szóban, gondolatban, érzés formájában. Láthatjuk akár úgy is, hogy az általunk küldött áldás fénysugárként beburkolja az adott személyt vagy helyzetet, de lehet, csak egyszerűen hagyni, hogy az áldás magától megtörténjen. Megáldható minden létező, minden tárgy, akár anyagi helyzet is, hiszen amit megáldunk az mindenképpen áldás lesz számunkra. Ha betegek vagyunk, megáldhatjuk önmagunkat, de soha nem a betegséget, hanem a nagyszerű egészségünket. Az isteni energiát szívünkön át közvetítve felajánljuk, felsőbb erő segítségével. Szükség van hozzá őszinte, jó szándékra. Ha szebb életet szeretnénk magunknak, akkor érdemes jót kívánni embertársainknak. Fontos, hogyha elvárással áldunk meg valakit, pusztán azért, hogy velünk valami jó történjen, akkor nem fog akkora hatékonysággal működni, mintha őszintén szívből tesszük ugyanezt. Tiszta szívből kívánjuk, el is képzelhetjük amint fény vagy sugár formájában rászáll.