Manipulációs technika: Háromszögelés 2. rész

2.

A bántalmazó a háromszögelést a felelősség elhárítására és a felelősség elkerülésére is használja. Persze a hazugságairól a figyelmet el kell terelni. 

Ő van fent a csúcson, a háromszög csúcsán is, és onnan irányítja, manipulálja az “alattvalóit”.

Egy harmadik fél bevonásával a fókuszt a saját viselkedéséről mások cselekedeteire helyezheti át. 

Ez megnehezítheti áldozatok számára, hogy felelősségre vonják a nárcit a tetteikért, mivel elvonja a figyelmüket a háromszögelés által létrehozott dráma és konfliktus. 

Ezzel a módszerrel elérheti azt is, hogy a másik két személy megharagudjon egymásra, akár vita, veszekedés is kialakuljon köztük. Ezt a mérgező nagyon élvezi, és mindkét félnek eljátssza, hogy neki ad igazat. A valóság pedig az, hogy ezzel a módszerrel is szerez magának repülő majmot.

Fontos! A háromszögelés a nárcisztikusok által használt általános taktika, de nem kizárólag rájuk jellemző. Bárki használhatja a háromszögelést taktikáját mások manipulálására és irányítására, személyiségtípustól függetlenül. Fontos, hogy felismerjük a jeleit, és határokat állítsunk fel azokkal, akik használják, hogy megvédjük magunkat az érzelmi sérülésektől.

Manipulációs technika: Háromszögelés 1. részét idekattintva olvashatod.