
Mint úgy tudjuk szilveszterkor esszük a lencsét, hogy a következő évben sok pénzünk legyen.De lehet sőt kell is máskor is lencsét ennünk, s ezáltal lencse mágiát csinálunk.Évi 4 alkalommal végezhetjük: a tavaszi, őszi nap éjegyenlőség, a nyári, téli napfordulókor.Március 20-án 10 óra 38 perckor lesz a tavaszi nap éjegyenlőség.

Írom mit hogy csináljatok: kell lencse, és gyertya hozzá, a lencsét tedd fel főni ( ma 19-én ).Lehet leves, főzelék, saláta. Gyújtsd meg a gyertyát, teremts magad körül meghitt légkört, koncentrál teljesen a főzésre, arra, hogy legyen anyagi biztonságotok, bőségetek, fényt visz majd a sejtjeitekbe. Az első napon: 20-án lehet belőle enni konkrétan 7 kanállal merjetek ki a tányérotokba, előtte gyújtsátok meg a gyertyát, miközben fogyasszátok az anyagi bőségre koncentráljatok. A második napon. 21-én, ha lehet ugyanabban az időpontban gyújtsátok meg a gyertyát, ismét 7 kanál lencsét tegyetek ki tányérotokba, s arra gondoljatok, hogy ételetek fényt, és új kezdeteket ad életetek lelki szintjén. A harmadik napon 22-én, szintén ugyanabban az időpontban, újra gyújtsatok gyertyát miközben eszitek a 7 kanál lencsét gondoljatok, az étel biztonságot, bőséget, és fényt ad nektek minden szinten. A 4. napon egyétek meg a maradék lencsét.
Lencse főzésre fel a mai nap. S a csodálatos bőség lesz a jutalmatok.