Bizonyára mindenkivel már előfordult, hogy egyszerre minden hirtelen rossz lett körülötte, össze csaptak a hullámok a fejetek felett. Ilyenkor nem szabad kétségbe esni. Hisz ez mind egy tanulási folyamat része. Sok próba tétel. De ez visz majd minket előbbre. A sors, karma, ki minek nevezi. Ne felejtsük el, hogy mindig kinyílik egy újabb kapu előttünk. Az akadályok legyőzése mindig egy nagy védelmet add számodra.
Megint egy másik kitűzött cél felé megyünk.Mindenki okkal jön e földi létbe, be kell teljesítenie az adott karmikus feladatait.Lelkünk ez által fejlődik, kiteljesedik és szárnyra kell, erőre kap, tanul, kiteljesedik.El kell fogadnunk, azt amit elénk tesznek bármily nehéz is az az adott élet feladat.Most nagyon kell hinnünk, hogy egyszer csak minden jóra fordul.Bízzunk magunkban, másban de legfőképpen az Égiekben.Minden meg van bennünk, hogy csak a jók történjenek velünk.Szárnyaljunk a kitűzött céljaink felé.Mindig higgy abban amit a fentiek súgnak, üzennek neked.Kérd a támogatásukat bármilyen élet területen is akadtál el.Engedd el a múltat, gondold ki mit szeretnél, küldd fel az Égieknek és megvalósítják.
Beszélj sokat az őrangyaloddal aki mindig melletted van s vigyázz rád, fogja kezed, mindenben támogat.Ha érzed, hogy valaki megsimogatja fejedet, esetleg egy szellőként a kezed, jelzi, hogy igen itt vagyok neked, hívj s segítek.Bármelyik angyalt hívhatod segítségül. Biztosan állíthatom, hogy mindegyik szívesen segít majd. Csodás gyönyörűséges életet kívánok nektek.
Mindig szeresd magad, másokat, még azt is aki bántott téged.A megbocsájtás a legnagyobb erény amit a lelkünkért tehetünk.Az életed egy nagy ajándék!
Higgy, Bízz, Remélj!