FEJLŐDÉSEM MAI TÖRTÉNETE.

Mint tudjátok sok mindennel foglalkozom. Köztük R.A.I Reiki tanár is vagyok.

Adott egy tanítványom, aki egyik barátját szerette volna ha reikis lenne. Kommunikációnk után én úgy éreztem, hogy a barát még nem kész egy ilyen döntésbe, nem tudja konkrétan, hogy mit is szeretne, merre hová induljon. Reikit nem tartottam neki, viszont felajánlottam, hogy tartok egy spirituális, beszélgetős, mediációs napot, addig ameddig ők jól érzik magukat addig maradnak. Megspékeltük egy reiki energetikai teljes kezeléssel a barátnak, hogy könnyebben eltudja dönteni, hogy őt ez érdekli, kell-e neki stb.. vagy mi felé is indul majd el. Jól érezték magukat, szét boncolgattunk különböző témákat. Szuper nap volt. Azt tudni, kell, hogy tisztán érzőként, már a tisztán látásom elég szépen fejlődik, formálódik. A lényeg a lényegben, hogy a barát, egy leszületett angyal. Kezelése közben a következő történt: láttam egy angyal sereget gyönyörű sárga ruhájukban, hogy a barátot körbe veszik akin fehér ruha volt. Nagyon öreg lélekként aki egy fehér mágus. Mindez egy erdőben történt, egy arany színű levelekkel borított útszakaszon. Csodálatos látvány volt. Ami ez után történt, hogy megláttam a barát fizikai kezén egy ugyan olyan útvonalat tetoválásban. Vannak rajta tetoválások, de ilyen konkrétan nincs. Kiderült, hogy a tervei közt szerepel egy olyan tetoválás. Én meg előre láttam már. Hihetetlen, és ugyan akkor gyönyörű, megható és örök hála az Égieknek mindezért a sok megszámlálhatatlan csodáért amiben részem van.

Nagyon nagy tanulság ez a ami napra számomra. Az, hogy reikis lesz e a fiatalember, majd eldönti. Rá van bízva.