
A hiedelemmel ellentétben kifejteném, hogy az élő telefonos jóslás is pontosan ugyanúgy tud működni, és segíteni neked, mintha személyesen tartanánk egy konzultációt. Egyáltalán nem szükséges fizikailag jelen lenni ahhoz, hogy kapcsolatba tudjunk lépni a segítségünkért folyamodó ügyféllel ahhoz, hogy teljes értékű választ tudjunk számára biztosítani a kérdéseire, az élet bármely terén is szorul aktuálisan segítségre, támogatásra döntéseinek meghozatalában, vagy hogy kellőképp információkkal tudjuk ellátni ügyes bajos dolgaival kapcsolatban.
Ez a modern kor egyik igencsak hasznos vívmánya, hogy míg mi az információkat lekérdezzük, legyen szó akár kártyavetésről, tisztánlátásról vagy bármi más metódusról, addig az ügyfél a saját otthonából, munkahelyéről szünetben, vagy akár egy kellemes parkban a padon ülve kényelmesen, utazgatás nélkül és nem utolsósorban, tekintettel a pandémiás időszakra, érintkezés mentesen is fel tudja tenni a számára fontos kérdéseket. Ezen felül még fontos megemlíteni az anonimitást is, hiszen nem szükséges a kérdezőnek feltárnia pontos kilétét, így a bátortalanabb, vagy szégyenlősebb ügyfelek is diszkréten tudják a szolgáltatásinkat igénybe venni, lévén, hogy ugyan úgy működik mintha élőben, vagy bármely messenger alkalmazáson keresztül végeznénk el a jóslást: Kérdez a telefonáló, mi pedig válaszolunk, ugyan úgy kapcsolatba tudunk lépni a telefonáló lelkével, mintha szembe ülnénk vele az adott helyen, ahonnét a jóslásokat végezzük.
Ha esetleg elfelejtett valamit az illető megkérdezni, vagy a kapott válaszokat átgondolva újabb kérdései merülnének fel, bármikor vissza telefonálhat, mivel csupán újfent fel kell emelje a telefont és már meg is kapja az új kérdéseire a választ.