A császár szindrómáról szóló írásom 2. része:
A régebbi időkben ilyet nem nagyon tehettek a gyerekek (amilyen viselkedést az 1. részben írtam), mert abban az időben a felnőttek akár meg is ruházták őket, és a gyerekek kénytelenek voltak lapítani. De akkortájt talán nagyobb volt a tisztelet is a felnőttek iránt. Nem volt olyan nagy mozgásterük, mint az utóbbi évtizedekben, amikor is a fegyelem, a tisztelet már “kiment a divatból”, melynek oka lehet többek közt a megváltozott oktatási rendszer is.
A családokban hiányzik a minőségi együttlét, az egymásra figyelés, hisz nincs rá idő. …
Az ilyen “betegségben szenvedő” uralkodó gyerekeknek nincs bűntudatuk. Úgy vélik, ők bármit megtehetnek. Agresszíven viselkedhetnek, hisztiznek, fenyegetnek, verekedhetnek, és akár dührohamot is kapnak, ha nem teljesül a parancsuk. Hiányzik belőlük az empátia. (Folytatom.)